hangmasszázs

Hangmasszázs tapasztalások

A Peter Hess Akadémián, ahol magam is tanultam a hangmasszázs technikáját, csak az kaphatja meg a hangmasszőri papírt, aki legalább öt személyt részesít kezelésben, mindenkit legalább öt alkalommal. Ez már eleve 25 kezelés (és persze vegyük még hozzá a tanfolyam során végzett kezeléseket is). Minden olyan újdonsággal, amit hasznosnak találok, úgy vagyok, hogy szeretném az egész világnak megmutatni, hogy „Nézzétek micsoda kincs, próbáljátok ki mindannyian!” – így aztán az az öt fő legalább tíz és az a személyenkénti öt kezelés is sokkal többre sikeredett 🙂 Úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy nem rajtad fogok kísérletezgetni, hogy hogyan is van a kezelés folyamata 🙂

Néhányan visszajelzést is adtak:

„Már az első rezgéssel éreztem, hogy valami nagyon klassz dolog történik velem. Kellemes bizsergés járt át talptól a fejem búbjáig. Minden ponton, ahova Emese elhelyezte a hangtálakat csak fokozódott ez a jó érzés, szinte éreztem a belső rezgést. Az összes kezelés után nagyon jól aludtam, nyugodt és vidám lettem. Legjobban a talpon, tenyéren és az ágyéki gerincrészen való hangfürdőzést élveztem, de igaziból minden ponton átjárt ugyanaz a megnyugtató, spirituálisan gyógyító érzés.”

Sz.K.

„Szombaton végtelenül fáradt voltam, úgy érzem, hogy valami nagy feszültség távozott belőlem. Sajnos egy érzelmileg nagyon megterhelő hét áll mögöttem. Ma viszont energikus vagyok. szokatlan módon. Pedig általában vasárnapra purcanok ki minden héten. De ma nagyon sok energiám van és produktív is voltam ami az itthoni teendőimet illeti.”

Ő.M.

„A hangtálazás szuper volt. Két dolgot éreztem közben. Az egyik hogy az elején, mikor a hangtálakat a talpamra tetted, éreztem hogy átmegy rajtam az energia, mint egy hullám, de nem marad bennem. A végén viszont olyan volt, mintha valami a testemben tartotta volna. Illetve, amikor háton feküdtem éreztem ahogy mozognak bennem a részecskék, mintha komponáltál volna bennem egy dallamot  De ezeken kívül éreztem hogy a rezgés egy magasabb energiaszintre húz, és ellazul az idegrendszerem. Mikor a talpamra tetted a hangtálakat alulról felfele éreztem az áramlást, mikor a hátamra, akkor pedig középről kifelé. És elkezdtem erős éhséget érezni Egy biztos nagyon jooo volt.”

K.V.