Fotózás

Az a vicc, hogy valójában nem tudok fotózni, ellenben szeretek! Mondjuk magasan van a léc, mert apukám fotóművész-fotóriporter volt (neki is készítettem honlapot: fenybojtar.hu – nézd meg, aztán gyere vissza és olvass tovább).

Évekkel ezelőtt kigondoltam, hogy egyszer felteszem apu képeit Stock oldalakra. Eddig nem volt időm, mert vagy látástól vakulásig dolgoztam, vagy amikor éppen nem, akkor valamilyen tanfolyamon ültem, esetleg valakinek segítettem a dolgaiban. Most viszont az álmaim által kijelölt útra léptem, így nincs már akadálya, hogy ennek ügyében is lépéseket tegyek. Mivel van vagy 200 CD/DVD, még eltart egy darabig, mire átválogatom és az érdemeseket feltöltögetem. Ahogy válogatok, nézegetek, közben tanulok ebből is. Kezdek egyre jobban ráérezni, melyik képen jobbak a fények, melyik jobb kompozíció vagy melyik van érdekes szögből fotózva. 

Hamár molyolgatok apu fotóival, van nekem is jópár képem, ezeket is elkezdtem feltölteni. Kicsike még a portfolio, de már így is vásároltak a képekből. Voltaképp már arra is büszke vagyok, hogy pl. az Adobe befogadta néhány fotómat, sőt már volt, aki vásárolt is belőlük.

Lehet tippleni, melyek apu művei, melyek az enyémek:

Fotókat tőlem nem tudsz rendelni, portrékhoz, rendezvény fotózáshoz nem értek 🙂 Ha azonban pont cikket írsz vagy valamihez fotó kell, akkor a fenti linkeken nézz körül. Ha nem találsz kedvedre valót és írsz nekem, hogy van-e kép valamilyen adott témában (leginkább természet, tájak, magyaros ételek, hagyományok), akkor keress meg!

Néhány kedvenc képem – nem azért mert olyan bravúros a fotós megoldás vagy a képkivágás, hanem mert egyszerűen szeretek rájuk nézni (a felbontást nyilván csökkentettem, de egyiken sincs se szűrő, se más javítás):